Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Újlipót Bulvár

Hajdu Zsigmond perel

Botrány a szoláriumban   Hajdu Zsigmond nem hagyta szó nélkül, hogy egy alkalmazott nem akarta beengedni őt egy Pozsonyi úti szoláriumba. A nemrég három éves szerződéssel egy belvárosi óvodába igazolt Hajdu elmondása szerint az édesanyját kísérte a szoláriumba, amikor a megdöbbentő eset történt. 

Haász István kitálalt

Megdöbbentő vallomás Haász Istvánnak elege lett. A sármos festő eddig bírt a lelkiismeretével, most mindent bevallott. Az ujlipot.net munkatársának elmondta: sikereit smart kártyájának köszönheti.

Bächer újra a csúcson

Bächer Iván aranyérmet szerzett a lólengés pénteki döntőjében a Budapesten zajló tornász Európa-bajnokságon. Bächer - aki a szer tavalyi világbajnoka - másodikként lépett a lóhoz. 15,645 pontot kapott gyakorlatára, ez két tizeddel jobb volt, mint amit a csütörtöki selejtezőben elért. 

Molnár elhallgattatta a kritikusokat

Megunta, hogy nem hisznek neki  Molnár Miklós partit rendezett. A berendező évek óta hangoztatja, hogy ő készíti a legjobb kocsonyát az országban, ám ezt többen kétségbe vonták. A hírességnek elege lett a kétkedőkből, és úgy döntött, pontot tesz a dolog végére. Pálinkával fogadta az alkoholistákat A partin megjelent többek között: Sági Dezső, Kiss Mihály, Kelecsényi László és mások. A kocsonya fél kilenc magasságában került elő és mindenkit megdöbbentett. "Na? Ilyet basztál már? Ez nem húsleves!" - kiáltott fel a berendező, majd szelni kezdte a kalácsformába öntött ételkülönlegességet.

Emléktáblát kapott a közös képviselő

AZ ITT ÁLLÓ ÉPÜLET HOMLOKZAT HELYREÁLLÍTÁSÁT A TULAJDONOSOK ÖSSZEFOGÁSÁVAL POLGÁR LAJOS SZERVEZTE ÉS KEZDEMÉNYEZTE A KIVITELEZÉST VÉGEZTE: BABAR ZOLTÁN: BRADZÓ - ÉP KFT.

Pénzváltóért küzd Merker Dávid

Kockás ingben kampányolt a híresség Megdöbbentő fotó került elő a napokban Merker Dávidról. A szexi szociológushallgatót egy újlipótvárosi rendezvényen kapták lencsevégre, ahol több társával egy pénzváltó nyitásáért kampányolt.

Képriport Fellegi Balázs aerobic órájáról

Tóth Judit képei Olvasónk a Szent István parkban járt vasárnap este. Köszönjük a képeket.

Megtalálta a boldogságot Kiss Mihály

Gyökeres fordulatot vett az élete Orvosai tanácsára változtatott italozási szokásain Kiss Mihály. A gyönyörű nyomdász leszokott a sörről, sportol, és végre megtalálta magának azt az italt, akivel úgy érzi, le tudná élni az életét.

Szobrot kapott Raj Ráchel Újlipótvárosban

Óriási megtiszteltetés Egész alakos, életnagyságú szobrot kapott szülőfalujában Raj Ráchel. Az alkotást a híres cukrász születésének 31. évfordulója előtt 120 nappal, csütörtökön avatták fel az újlipótvárosi Tátra utcában.

Z többmilliós kerti partit rendezett fiának

Az ujlipot.net ott volt Kerti partit rendezett barátainak Z-402, ismeretlenebb nevén Lengyel Zoltán. Köztudott, hogy a súlyfelesleggel küzdő sztár és párja babát várnak, amit ezzel az összejövetellel ünnepeltek meg vasárnap délután egy Ipoly utcai társasház udvarán.

ElsőElőző [1][2][3][4] KövetkezőUtolsó