Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Utcaképek

2012-08-30 14:40:52

 

1.
 
(Tünet)
 
Én legtöbbször nem akkor köszönök, amikor megjövök, hanem akkor, amikor elmegyek. Mikor fölkerekedem, lelépcsőzök, beteszem magam mögött a nagy kaput, már kezdhetem is a köszöngetést: a jobbra a kocsmás Ági, balra a bioboltos Ági, szemben a zöldséges, a sarkon Zsuzsa, a teraszon Kriszta a kutyával, vagy az üveges cimbora, és aztán jönnek sorba szépen.

 

 
A minap például muzsikus barátom lépett ki a szomszéd kapualjból. Kérdezgetem jól nevelten, mi van, hogy van, indul a szezon, lesz-e új színház, koncertek fellépések, gondoltam, úgyis csak azt a választ kapom, minden rendben, alig győzi és így tovább, tovább. De nem. Azt mondja legyintve, alig van dolga, meghívásuk harmadannyi sincs, mint volt tavaly, vagy azelőtt. Nincs az embereknek pénzük, okoskodom, mire ő szomorúan mondja, hogy nincsen, az igaz, de itt most nem erről van szó. Hanem, hogy nem merik hívni őket. Félnek a balhétól. Jobb a békesség, gondolják, mondják tucatnyi helyen, ahová jártak eddig, falvakban, kis- és nagy városokban, kultúrház igazgatók, klubvezetők, kultúrosok, fesztiválosok.
Barátomék klesmert játszanak. Zsidó zenét…
 
 
2.
 
(Andor úr)
 
Belépek szokott rajthelyemre, begyűjteni az első híreket. 
Az első rögtön szomorú:
– Ismerted Andor urat? – kérdezi Zoltán.
– Hát hogyne – mondom, rosszat sejtve rögtön.
– Meghalt.
– Pár napja még itt evett.
– Hát igen.
Nyolcvan felett járt. Nem sokat tudtam róla. Köszöntünk, váltottunk néhány szót. Közgazdász volt, a nyugdíjas éveiben kedvtelésből ingatlanozgatott. Szerette a művészetet, bejárt a galériákba, szerette az életet. Felesége orvos, két szép gyerekük van. Mondják, macskájukat pórázon sétáltatták.  Idevalósi volt. Jellegzetes pónemje, alakja hozzátatozott a tájhoz. Sommer Andornak hívták.    
 
3.
 
(Fegyveres rablás)
 
– És képzeld, a Hollánban fegyveres rablás volt.
– Mikor?
– Fél órája. De már kinn voltam a sarkon, beszéltem a taxissal, a dörneressel. – És Zoli részletesen előadja a fél órával két sarokkal odébb történteket – mint hamarosan kiviláglott, hajszálpontosan. Mert persze én is kiballagtam a sétálóutcába, amelynek régiségboltját egy kuncsaft kereste föl, aki két pisztolyt is viselt. Valami zajt csapatott, felfigyeltek a szomszédos boltosok, átrohantak és leteperték azonnal. Ott termettek rögvest mások is és bizony nem lett jó vége a mulatságnak, a rablóra nézve. Mentőket kellett hívni hozzá. Meg persze rendőröket. Mikor én oda értem, már tucatnyian szorgoskodtak is ott, a fél utcát leszalagozták, mértek, fotóztak, kérdeztek. De az utca népe egyhangúlag állította, hogy elég nehezen akaródzott nekik kijönni, tíz-tizenöt percen át senki nem vette föl a rendőri telefont, végül gyalogosan kellett átszaladni értük a közeli őrsre.
Ácsorgok a sokadalomban, fülelek és arra lesz figyelmes, hogy az első két kérdés mindig, mindenkinél ugyanegy. Az első: „Mi történt?”  A második pedig kivétel nélkül ez: „Fehér ember volt?”
Az volt, egyébként. Mindegy lenne, de ebben az országban nem az.
 
4.
 
(Folklór) 
 
Jönnek aztán a régi históriák, az asszonyról, aki bezárta a rablókat a boltba belülről és elveszítette a kulcsot. Meg a szomorú eset a szomszédos játékboltból, ahol agyonszúrták az eladó hölgyet. A rendőrségi helyszínelés után visszaadtak a tulajdonosnak egy nagy zacskó papírt, mondván, hogy az onnan való, a hölgy mondta, neki nem kell, de azért átnézte a papírhalmot, mielőtt kidobta volna az egészet. Talált egy idegen nyugdíjszelvényt, azzal elsétált a rendőrségre, és azt mondta, odaadja, ha a nyomravezetőnek kitűzött kétmilliót kifizetik az áldozat családjának. Kifizették, mert még aznap meglett a gyilkos. (A szelvényen feltűntetett címen tartózkodott.) Lehet, hogy csak folklór az egész, mindenestre nagy respektje nincsen a rendőri szerveknek errefelé. Sem.
 
5.
 
(Tünet 2.)
 
Egyébként csak itt a Hollánban, a sétálórészen az elmúlt hetekből három verekedésről tudok. Pedig ez nem volt jellemző a tájra eddig. És nem a hajléktalanok, koldusok verekszenek, akik egyébként minden nappal többen lesznek, lassan ellepik a környéket, a kerületet, a várost, nem. Vendéglősök, vendégek, sétáló polgárok esnek egymásnak, ököllel, üveggel, bikacsökkel. Érződik, hogy ideges a nemzet. Jó vége nem lesz a dolognak.  
 
5.
 
(Pancser)
 
A Radnóti-Tátra sarkon rendőrautó villog. Egy megszeppent urat igazoltatnak, kérdezgetnek éppen. Hamar kiviláglik, hogy az úr egy a jelzőtábla rúdjához kikötött kerékpárt igyekezett mobilizálni. A kerékpár nem az ő tulajdona volt. Iparkodására fölfigyeltek a parkolósok, ők értesítették a köztereseket, azok pedig betelefonoztak a rendőrségre. Egy óra múlva az úr távozott a helyszínről, csak éppen nem biciklivel, hanem autóval, igaz, villogóval. Egy rendőr majd három órán át vigyázta a tábla tövében heverő bűnjelet, egy ócska csípőfogót. No, azzal egy acélsodronyt elvágni még szép, hogy bajos volt. Ebből is látszik, hogy a jó munka alapfeltétele a megfelelő szerszám kiválasztása. Hogy az elkövető fehér ember volt, avagy sem, azt inkább ne kérdezd.   
 
Bächer Iván