Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Újlipócia 11.

2011-08-09 07:38:17

Pozsonyi 7.

A hetes számú házban, vagy tán még az ötösben működik Marácz Csaba kalapos üzlete. Jó üzlet ez, de tulajdonosának már csak főleg ilyenkor, nyáron, amikor zárva tart.

Voltak jó évek, valamikor réges-régen, alig emlékszik már arra ember, mikor még az asszonyok-férfiak egyként kalapot hordtak. De annak a jó polgári kalapos világnak rég bealkonyult.
A következő kis régiséges helyiségében pár éve még francia salátát mértek. A harisnyás divatárus és a virágos volt, ami most is.

Pozsonyi 9.

A sarkon túl az exkluzív Butler divatárus ócska zöldségesként vegetált a kilencvenes évek elejéig, a mostani gyógybolt helyén Marosi Edit kötő kisiparos gyártotta százszámra a pulóvereket.

Szemben, a Palatinus ház sarkán, a 10. szám alatt villamos áruk boltja üzemel emberemlékezet óta; oda csak az sétáljon át, akinek konnektorra támadt szüksége hirtelen.

Pozsonyi 10. v 12.

De a Kiskakukk étterem miatt már érdemes átmerészkedni. A házzal egyidős, tehát 1911-óta működő Kiskakukknak voltak legendás korszakai, a gebines világban, a vörös kontyos főnökasszony uralkodása alatt, aki katonás rendet tartott személyzet és vendégek közt egyaránt, aztán kis hullámvölgy következett. Most megint fölkapaszkodott a hely, különösen a sült borjúcsülkével vív ki komoly tekintélyt.

Pozsonyi 11.

Sok minden van itt is: csecsebecsés, réteses, aztán egy igazi szűcs még. Nagyék hetvenöt éve űzik a mesterséget itt. Az alapító papa erdélyi származék, a mama, aki két éve ment el, német földről való. Most a fiú viszi a boltot, űzi az ipart, utolsó mohikán ő, lejár a szűcsök kora is, kár, mint mindenért, ami ősi, tisztes, kétkezi.

Egyébként ebben, a 11-es számú, házban működött zongoratanárnő is – hajdan e tájon oly sűrűn tenyésző, mára szintén kihaló species. Eisner Vilma, Vili néni, Richter Imréné egyebek között a kis Frankl Peti ujjait rendszabályozta a billentyűk felett.

Kaputól jobbra kötöde, Edité, aki Dénes Vera testvére volt. Balra képkeretező. A kirakaton belesve, látom, Judit van odabenn, zörgetek, beülök a színes lécek közé.

Judit szállodás volt, de a két gyerek mellett az már bajosan ment. Kapóra jött egy boltüresedés – bőrös szűnt meg itt. Lakásfelújítás során Judit komoly kézügyességre tett szert; férjével megnyitották a keretező boltot, no meg egy kávézót is odébb. Kálmán, aki húgom osztálytársa volt, mert mindenki valakinek valakije itt, maradt az eredeti szakmában is, szállodát igazgat a messzi Budán, de ha megfárad, átjön, és pihenésképpen keretezik egy jót.

Nem gondolná az ember, hogy a kész keretek dömpingje idején meg lehet élni a keretezésből, de meg lehet. Az emberek rákaptak a keretezésre. Persze a nagyobb rendelések, kiállítások, hivatal-dekorálások hozzák a jobb pénzeket, de sok kicsi is megy sokra, a népek kereteztetnek, kereteztetnek mindent, amit csak érnek: nem csupán képet, fotót, bizonyítványt, tanúsítványt, igazolványt és minden más létező papírt, de mézeskalács bábot, gyerekcipőt, pizsama felsőt, sétapálcát, ételmaradékot és autógumit is.

Judit egy tenyérnyi fémdarabot húz elő fiókjából: „Most ezt keretezzük”, súgja titokzatosan. „Tudod mi ez? Egy darabka a Sztálin-szoborból.”

Bächer Iván