Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Hajrá Vasas!

2011-08-05 19:38:18

Gerlóczy Marci tudósít a Fáy utcából

Ideje Éva Vermutot önteni a pohárba. Ideje eldönteni, hogy hol is állunk. Hogy melyik oldalon. Ideje megbékélni azzal, hogy nincs foci, és megpróbálni szeretni azt, amink van a foci helyett. Tessék végre férfiként viselkedni, Lajos.

Ezért aztán:

Hajrá Vasas, Angyalföld!
Azért is hajrá Vasas, Angyalföld!
Azért is hajrá Vasas a győzelem,
Ez ám a fontos dolog, ez kell nekem!

Ez hát. Ez kell. A fontos dolgok, és a győzelem. A döntés megszületett. Mostantól KIJÁROK. Hogy miért? Mert lélekben mindig is Vasas drukker voltam. Mert ez van a legközelebb. Mert unatkozom. Mert Angyalföldön születtem. Mert éltem is Angyalföldön. Mert idén százéves a Vasas és idén leszek harminc én. Mikor csatlakozzak, ha nem most? A Vasas meg én együtt 130 évesek vagyunk. Ha a Vasas pályán ma megállna az idő – ami persze teljesen lehetetlen a Vasas pályán –, akkor ötvenéves koromban a Vasas meg én 150, míg száz éves koromban 200 évesek lennénk. Mindenki ünnepel, mindenki boldog.

2011. július 23.

Vasas-Híd – Pécs

Fontos elmondanom, hogy nem pusztán azért vagyok szerencsés, mert Vasas drukker lettem. Azért is szerencsés vagyok, mert erre az elhatározásra az első forduló után szántam rá magam. Így pedig nem kell lemennem Debrecenbe. Ebben a szezonban már biztosan nem. Ez pedig csodálatos hír, tény, körülmény. Debrecenbe ugyanis nem megyek. Én nem. Volt két év, amikor négyszer is Debrecenbe vezetett az utam. Az utolsó alkalommal megfogadtam, hogy én többet nem megyek Debrecenbe. Álltam a villamosmegállóban. A vasútállomásra indultam, hogy végre elhagyjam azt a csodálatos várost, amikor egy galamb negyven méter magasból homloklebenyen fosott. Felnéztem és láttam a galambot. Az egyetlen galambot az égen. Szabályosan lebombázott. Soha többet nem megyek Debrecenbe. Kész.
   A csapat egyébként remekül teljesített odalent a nyitómeccsen és több rekordot is beállított. Ők kaptak a szezonban először öt gólt. Tőlük állítottak ki először játékost. Ellenük értékesítették az OTP Liga 2011-2012 szezonjának első gólját, büntetőjét, valamint ők kapták a szezon első mesterhármasát is.    

De ekkor még nem voltam a csapattal. A csapattal, aminek összeállításáról semmit sem tudok és nem is érdekel. Bizonyára fantasztikus játékosok alkotják és bizonyára a legjobb szakemberek készítik fel őket. Majd szép lassan. Majd eljön annak is az ideje, hogy rajongjak valakiért. De most még csak körbe akarok szaglászni.

Mindezt nem egyedül teszem. Mangalica megígéri, hogy velem tart. Ez nagyon fontos. Az ember nem megy meccsre egyedül, csak ha már ismer minden Népszavával a kezében fenyegetőző ballonkabátost, pénztárost, büfést, jegy- és szotyiárust. Ha már tudja, merre száll a cigarettafüst és a tökmag héja.  
   Mangalica MTK drukker, de a második csapata a Vasas. Elég addiktív és degenerált és infantilis ahhoz, hogy kitartson a csapat és az elhatározás mellett, ráadásul szeret fotózni, ami több szempontból is hasznomra válik. Hasznos, mert nekem rossz a szemem, és hasznos, mert mialatt a fiatal művész fotózik vagy témát keres, addig nem beszél. Mangalica ugyanis nagyon szeret beszélni, mindig van témája és mindenről van véleménye. Ha pedig valamiről mégse lenne véleménye, akkor elmondja valaki más véleményét arról a bizonyos valamiről.

Megbeszéljük, hogy szombaton a Lehel téren találkozunk egy órával a meccs előtt. Terveink szerint a 14-es villamossal hatolunk be Angyalföld szívébe, ahol aztán követjük majd a kocsma felé tartó vörös-kék sálakat és pólókat. Merthogy vannak szabályok. Nem csak a pályán, a pályán kívül is. Rendes drukker ittasan megy a meccsre. Ittasan megy a meccs előtt a kocsmába. Ittasan megy a meccs előtti napon aludni. Ittasan megy haza, és onnan a kocsmába és onnan haza. Aki ezeket a végtelenül egyszerű szabályokat képtelen betartani, annak nincs helye magyar futballpályán.  

Szombat délben van egy kis gond. Egy kis gebasz. Esik az eső, de nagyon. Júliusban ilyen eső nem szokott esni nagyon, csak egy kicsit. Hívom Mangalicát és kérdezek.
    – Kedves Mangalica, nem lenne mégis célszerűbb személyautóval menni?
    – De. Akkor majd felveszünk.
Nos, igen. Van még egy kis gond. Mangalica párkapcsolatban él. A párkapcsolat nagyon megnehezíti a futballdrukker életét. Hogy mást ne mondjak, a párkapcsolat a futball legelvetemültebb ellensége. Amikor elhívtam Mangalicát a Vasas hazai évadnyitó mérkőzésre, egy valamit leszögeztem: nővel nem megyek meccsre. És ebben meg is állapodtunk.
    – Hagyd otthon a kedvesedet levest főzni. Ez férfimunka!
    – Jó, otthon hagyom a kedvesemet levest főzni. Ez férfimunka!
Világos és egyenes és tiszta beszéd volt mindkettőnk részéről. Most viszont jönnek. Értem. Többen. Ketten. És én kénytelen vagyok elnézni a dolgot, mert Mangalica kedvesét vasárnapra írták ki. A szülészetre. Vagy otthon maradnak tehát, vagy mindketten jönnek. Illetve mindhárman.

Terhes nővel Vasas meccsen. Ez hát a tényállás. Mit mondhat az ember? Még mindig jobb, mintha nővel menne. A terhes nő a Vasas meccsen mégis csak jobb, mint a nő a Vasas meccsen. Hiszen a terhes nő sosem volt még ennyire nő, mint terhesen. A terhes nő a világ legszebb és legszentebb dolga, és ha van tett, amivel áldozhatunk a Vasas nagyságának, szurkolóknak és játékosoknak, kicsiknek és nagyoknak, akkor az a terhes nő, aki szentségével és szépségével elűzi majd azokat a szürke felhőket az égről, hogy újra piros-kéken süthessen le ránk a nap. Ha pedig a kis pocaklakó úgy döntene, hogy megszülünk, akkor sincs baj. Fogjuk magunkat és átszaladunk a pályán, útközben mellre veszünk egy súlypontáthelyezett lasztit és meg sem állunk a kapu mögött várakozó mentőautóig. A szurkolók imádni fognak minket, felkerülünk a Youtube-ra, mutat minket a CNN, ahogy futunk szülni együtt hárman, keresztül a pályán a fájásainkkal, és négymilliárd tévébemondó vigyorog majd a napon, amelyikre kiírták Mangalica kedvesét, de végül egy nappal korábban a Vasas-Pécs meccs 19. percében született meg a kis pocaklakó, a pici, a csöppség, a cuki, a világ leghíresebb Vasas drukkere.

Indulás előtt igyekszem azért bejuttatni ezt-azt a szervezetembe. Mindenekelőtt sört. Tisztában vagyok vele, hogy késésben vagyok, hogy már réges-régen részeg és büdös és izzadt kellene hogy legyek, de hát istenem! Nem mehet minden azonnal olyan flottul. Aztán meg két nagy szelet rántott bordára is szükségem van, ami szintén nagyon fontos, ha netalántán verekedésre kerülne sor. Mégis hogy futnék el a pécsi keménymag elől, ha nem eszem előtte rántott húst? Sehogy!    
   
Ahogy kanyarodunk a Wagon R-rel a Béke utcáról a Fáy utcába, kiszúrom a krimót. Megálló Presszó. Ott gyülekeznek a fiúk, és oda nem mehetek be most én, mert már késésben vagyunk, és terhes nővel vagyunk, és autóval vagyunk. Persze a mi terhes nőnk simán bejönne velünk, nem zavarja őt semmi, meccsre jár, sörözget, vezet, biciklizik. Másnap sincs kedve szülni, ezért inkább úgy dönt, hogy elmegy gombászni, de hagyjuk most ezt, ez még a jövő zenéje, most már igazán közel vagyunk a pályához, már itt állunk a sorban a jegyárusító bódé előtt.
    – Itt a tökmag, szotyola, vigyétek srácok! – szuszogja maga elé a kiskereskedő, aki azért nem olyan kicsi. Szép nagy bajsza van, és majdhogynem szexinek mondható sörhasa.
   Végignézek a soron. Egy-két fiatal, és a műbőr kabátos urak. A srácok.
    – Itt a tökmag, szotyola, vigyétek srácok!
Megyek. Veszek egy kis tökmagot. Hogy miért? Két okból. Mert profi vagyok, és mert amatőr vagyok. Profi vagyok, mert tökmag nélkül be nem teszem a lábam a stadionba. Imádok köpködni és ganét csinálni, és imádom a prosztatámat. Amatőr vagyok viszont, mert itt veszem a tökmagot.
    – Hatszáz lesz, itt a tökmag, vigyétek srácok!
    – Nincs fogam, amúgy vinnék – fordul sarkon egy farmerdzsekis bérletes és átvág a sorban álló tömegen. Személyében minden kétséget kizáróan a Megálló Bisztró egyik törzsvendégét tisztelhetjük. Fénylik a fejbúbja, mint egy éretlen mangó. A haja és a szakálla és a borostája sárga a nikotintól. A nyakában sál, a kezében sör. Ő biztosan a Lidl-ben veszi a tökmagot nyolcvan forintért, mert nem olyan elbaszott amatőr, mint én.
   Odaérünk a bódéhoz. Mangalica kér három jegyet.
    – Terhes kedvezmény nincsen? – viccelődik a büszke apuka. A bódéból édes kis kuncogás hangja csilingel. Bedugom hát a fejemet én is.
   A 90-es években – amikor rendszeresen meccsre jártam –, ezekben a bódékban 120 kilós asszonyok ültek. Az egész bódét elfoglalták. Két nagy kannát, és két kis szemet látott az ember és közben azon gondolkodott, vajon hogyan fértek be az ajtón és hogyan hagyják el a bódét, ha már mind a tíz jegyet eladták. Hónaljszőrükről nagy cseppekben zuhant alá az izzadtság. Vastag, zsíros ujjaik begyét benyálazták, hogy szét tudják választani a hupikék papírra nyomtatott jegyeket egymástól. Aztán azt mondták, hogy négyszáz, mire az ember visszakérdezett, hogy mennyi, és akkor meg azt felelték, hogy nééééégyszáz.   
   És akkor most mit látok? Egy bombanő bódézik itten. Egy szép lány. Hófehér a fogsora. Oly hófehér és erős, hogy akár még tökmagot is ehetne, ha nem lenne bombanő és szép lány. Nevet. Tud nevetni. Tud artikulálni, és ami a legfurcsább, hogy kedves. Egy tökéletes életút ívét látom végigszaladni előttem. Úgy szalad, mint Homma Kazuo a jobb szélen, és ahogy a beadás érkezik… GÓÓÓÓÓÓÓL! Vasasos csajoknak fogok udvarolni. Bizony. A bölcsészlányoknál csak jobb lehet. Még azt sem tartom kizártnak, hogy ezek a vasasos csajok izélnek is. Komolyan mondom. Én bármit el tudok képzelni róluk.

Helyet foglalunk. Jönnek a csapatok és velük egy időben, szemben a töltés tetején jönnek a pécsiek. De még hogy jönnek! A hangszórókból felcsendül a sláger. Survivor: Eye of the tiger. Az égen megszédül egy utasszállító, a tökmagok maguktól kiugrálnak a papírzacskókból és két nyugdíjas hugyos merevedésre lesz figyelmes. Izzik a Vasas játékosok szeme. Ég a tarló, ahogy nézik. A gyúrók poroltóval fújják tisztára az utat előttük. Egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a szakadt cirmosok a külvárosi szeméttelepeken. Dehogy! Itt tizenegy Superman száguld tigrispózban a középkezdés felé.
   A töltés mögül eközben először egy zászló villan elő, csak lobog, csak lobog, csak lobog szép piros fehér csíkosan, és utána jönnek a fiúk. A zászlóik már kint vannak. Szélsőséges Alternatíva. PMFC. A PMFC rovásírással. Elolvasni ugyan nem tudom, mert műveletlen vagyok. Nem tudom olvasni a kínait, a hébert és a rovásírást. Minden mást igen, de ezt a hármat nem. A megérzéseimre hagyatkozom hát, meg az alacsony IQ-mra, amik azt sugallják nekem: az itt látható négy betű nem más, mint a P, az M, az F és a C. A klub tulajdonosa biztosan el tudja olvasni, hiszen a klub tulajdonosa könyves ember, azok pedig velem ellentétben mindent el tudnak olvasni. Állítólag Silvio Berlusconi is társalgási szinten beszéli az olaszt.
   A kórus bevonul. Mindenki elfoglalja a helyét.
     
                                                 Jön az ellenség a csatában,
                                                 vérben áztatja zászlaját,
                                                 vérben áztatja rút zászlaját
   
                                                           Ez a munkás,
                                                           Ez a munkás,
                                                           Ez a munkás,
                                                           Ez a munkás!

Bátor disszonancia és ritmika. A klaszterek gyönyörűen szólnak, bár úgy érzem, hogy a tenor-basszusban megjelenő K2 közel sem olyan tiszta, mint előtte a Vasas kórusában, amelynek mondanivalóját az egyszerűség és lényegre törés jellemzi. Hajrá Vasas! Hajrá Angyalföld!

Miközben a tigrisek és a Mecsekből érkezett macskaeledelek elfoglalják helyüket a pályán, a hangosbemondó fontos tájékoztatást közöl. „Hölgyeim és uraim, kedves szurkolóink, egy fontos információ a mérkőzés előtt. Sajnos a maratoni kapunál található eredményjelző tábla technikai hiba miatt nem üzemel, kollegáim dolgoznak a megjavításán, reméljük, hogy a találkozó ideje alatt sikerül is. Ezt a hiányosságot azzal igyekezzük pótolni, hogy én fogom majd az időt is, a mérkőzésből eltelt időt is bemondani.„
 
Ezután a megjelentek Bicskei Bertalanra, valamint Kun Árpád Zoltánra, a Vasas család elhunyt szurkolótársára emlékeznek. Bekiabálás nincs.
   Sípszó. A labda elindul kifürkészhetetlen útján. Kifürkészhetetlen ez az út a játékosoknak, az edzőknek, a szurkolóknak, a terhes nőnek, magyarán (de nagyon magyarán) szólva mindenkinek. De ez engem cseppet sem érdekel. A győzelem. Az igen. Az érdekel. De minthogy foci már régóta nincs, az én életemben nem is volt, így azon, hogy azt a győzelmet milyen játékkal érjük el, nem idegeskedem. 1986 nyarán Angyalföldön laktunk. Azon a nyáron ünnepeltem ötödik születésnapomat. Emlékszem, ahogy megy a tévében a meccs. Emlékszem a tévére is. A fűre, és hogy ott süt a nap. Hogy itt délután süt, ott viszont délben süt.

 A terhes nő kifogástalanul viselkedik, eszi a tökmagot, szóval tartja Mangalicát és nem áll szándékában világra hozni senkit. Ma nem. Ez a nap a Vasasé.  „Hölgyeim és uraim, kedves szurkolóink, a találkozó 7. percében tartunk.”
   Tizenegyesgyanús szituáció. Több mint gyanús. Egyértelmű. Bárányos a meccs után nem is bírta türtőztetni magát, és elmondta, az esetet követően megkérdezte a bírót, miért nem fújta be a tizenegyest, mire az azt felelte, ha nem az elején történt volna, akkor befújja.
  – Hülye vagy!
  – Három hülye!
  – Három köcsög!
  – Mi a faszt integetsz, te hülye?

A terhes nő elköveti első hibáját. A tökmag köpködése közben javaslatot tesz.
    – Legközelebb majd hántoltat hozunk.
Erről van szó. Erről beszéltem. Ugye? Mit mondhat erre az ember? Ugye? Semmit. Az ember prosztatáját kirázza a hideg.
   Egy mecseki megpróbál elérni egy labdát, de nem sikerül neki, illetve sikerül elérnie a labdát, csak nem sikerül megszelídítenie azt. Még pontosabban fogalmazva: labdakezelési hibát követ el, amennyiben a labda kezelésének lehet nevezni azt, amikor valaki nem is érintkezik a labdával.  
    – Tegyél rá pokrócot, akkor nem pattog.
Aztán a mecseki elesik és a földön marad.
    – Földet rá!
A mögöttem ülő sírásótól azt is megtudom, hogy ezek a fiúk nem is mecsekiek. A könyves egy raklapnyi játékost vásárolt Nyíregyházáról, ők futkároznak most ott a pályán.
   – Anyád tett volna a járókádba taposóaknát!

Csapatunk egyébként fölényben játszik, csak sajnos a gólszerzés nem jön össze. Elképzelhetőnek tartom, bár ez csak feltételezés, hogy a srácok nincsenek ott fejben. Az pedig megbocsáthatatlan. Fejben ott kell lenni. Nincs mese. Aki nincs ott fejben, az valahol máshol van.  
    – Egy, egy, egy.
Tung, tung! Bemondónk teszteli a technikát. „Hölgyeim és uraim, kedves szurkolóink a hivatalos nézőszámunk a mai napon 2813 fő.”
   Mindenki körülnéz. Rákay Kálmán szelleme elfut a tizenhatosig, egy cselt csinál és hasra esik a saját lábában.
    – A holt lelkeket is beleszámoltátok? – teszi fel a nap kérdését egy műbőr kabátos.  

A mecsekiek kapusa megmenti a Nyíregyházát. Szünet. Megyek sörért. Mangalica és kedvese maradnak. A pocaklakó is.
   Nem tudom említettem-e már, de a Vasas pályán mindent ízlésem szerint valónak találtam. Mindent. Magyarán szólva elégedett vagyok, egy elégedett szurkoló. A klubvezetők álma.
   A büfénél azonban csalódnom kell. Egyféle sör van. Csapolt Ászok. Ez pedig, hogy mást ne mondjak: kibaszás. Amíg sorban állok, azon gondolkodom, hogyan kérjem a sört. A döntés nehéz. Embert próbáló feladat. Mert hát ugye mondhatom azt, hogy: lesz egy ászok! Mondhatom azt is, hogy: egy ászok lesz. Ezek kézenfekvőek, ezek közül szeretek csipegetni, de az Ászok esetében mindig bűnbe esek, mert hát ugye adott adu az ász. Aminek nem tudok ellenállni.
    – Kérek szépen egy ászokot!
    – Négyszáz – mondja a fiatalember. Egy fiatalember. Jó arcú. Kedves. Mi folyik itt? Hol vannak a dagadtak? Az izzadtak. A csúnyák, a büdösek, a koszosak. Hol? Jóképű fiúk és bombázó csajok járnak a kedvemben. Ott járkálnak kézen fogva a kedvem napsütötte  tisztásán, ahol minden gól kapás és kapufás és minden álom igaz.     

A 49. percen Horváth Zs. megszerzi a vezetést a mecsekieknek. Ez a mecsekiek első komolyabb helyzete a mérkőzésen, amit Horváth Zs. gólra vált. Ezen úgy meglepődik Horváth Zs., hogy zavarában elindul a Vasas tábor felé. Fut. Keres valamit. Keresi az öröm gyermekmegőrzőjét. Az alapvonalnál megismeri határait és fordul. Rátalál a társaira és boldog.     
   Mindez két percig tart, mert csapatkapitányunk, Gáspár az 51. percben fejjel a bal alsó sarokba csúsztatja Bárányos szögletét és egyenlít. A kapus visszatáncol, megtorpan, így aztán kiszolgáltatott. Fölcsendül a Pet Shop Boys Go West című száma és a csapat kupacba rendeződik.
   Mangalica megnyugszik, és ígéretet tesz a pocaklakónak, hogy első futballmérkőzéséről a győzelem mámorának acélízével távozik.

De nem így történik. A csapatot elhagyá hite és a Nyíregyháza játékosai vérszemet kapnak. A vérszem a vér és a szem összetétele, tulajdonképpen véres szemet jelöl. Az összetétel arra utal, hogy a hirtelen indulat, nekibuzdulás gyakran a szem vérbe borulását idézi elő.
    – Te bunkó bíró, te hülye bíró, te!
    – Kurva anyád, te genetikai hulladék!

Nagy O. a 71. percben győztes gólt szerez. Az újonc Pécs túljár a Vasas eszén. Túl a tisztáson, fent a Nyíregyházát körülölelő Mecsekben, hol már zöldell a lónyelvű csodabogyó, s a díszes vesepáfrány, hol már virágzik meszes magányába zártan a bánáti bazsarózsa.

Vasas-Pécs 1-2

Gerlóczy Márton

fotók itt:

http://www.ujlipot.net/magazin/lista/25/z402blog