Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Kik taposták egykor Újlipótváros földjét?

2011-08-05 19:38:45

Újlipótvárosban tán még ősemberek is éltek hajdanok hajdanán, bár erről nem maradt fent tudományos bizonyíték (hacsak a ma itt élő kései utódokat nem tekintjük annak). A halban gazdag folyó mindesetre valamennyi történelmi korban vonzotta a letelepedni vágyókat, így elfogult lokálpatriótaként bátran feltételezhetjük, hogy néhány ezer évvel ezelőtt Samu egyik-másik távoli rokona korzózott a mai Szent István park helyén.

Egyelőre arról is csak hipotetikusan nyilatkozhatunk, Újlipótváros földje milyen felbecsülhetetlen értékű vaskori leleteket rejt. De ki tudja, mit hoz az ősz és a Pozsonyi út feltúrása? Néhány kilométerrel északabbra, az Árpád-híd közelében találtak már a Kr. e. 8. századból származó bronz- és aranyedényeket, ne adjuk fel a reményt, ennyi erővel nálunk is kiforgathat az alvállalkozó munkagépe némi ékszert, aranytálat vagy pénzeskancsót.

A Jenő előtti idők

Kelták, dákok, kvádok és jazigok talpa bizonyosan taposta az újlipóti homokot (és lápot), míg végül megérkeztek a rómaiak. Transaquincum erődítménye valahol a Rákos-patak torkolatánál állt, azzal a nemes küldetéssel, hogy helyőrsége mindhalálig védelmezze a Fürdő-szigeten lábukat áztató római előkelőségeket (egyes történészek szerint köztük magát Hadrianus császárt is), a túlparti katonavárost – és természetesen az egész birodalom számára kiemelten fontos, stratégiailag megkerülhetetlen újlipótvárosi dűnéket és mocsarakat. Aztán a rómaiakat is elfújta a környékről az újabb idők középkori szele, jöttek helyettük hunok, keleti gótok, gepidák, longobárdok, avarok, frankok, szlávok és persze Árpád magyarjai. Mind nagyon szerették a mai Újlipótvárost, évszázadok hosszú során át a Margit-sziget déli csücskénél forgalmas rév üzemelt (a szigetnek köszönhetően itt volt a legalkalmasabb átkelőhely Pest és Buda között, a rév gyakorlatilag még a Lánchíd megépítése után is közel két évtizedig működött).

A jenői aranykor

Újlipót falu a városban, tartja a mondás, nyolcszáz évvel ezelőtt viszont falu volt a város szélén. A 13. század elejéről származó feljegyzések szerint ugyanis a rév körül, a mai Újlipótváros déli végében halászok, hajósok lakta nyüzsgő település létezett, Jenő falu. Jenő 1267-ig királyi birtok volt, majd az egyház tulajdonába, egész pontosan a Margit-szigeti apácák birtokába került, akárcsak a falu szélén húzódó szántók, kaszálók és a Duna menti földeken kiépített szőlősorok és veteményeskertek. Jenő lakói nem csak a révet üzemeltették, de az Esztergom és Csepel közti hajózás is az ő feladatuk és kiváltságuk volt. Északabbra, az Árpád-híd magasságában testvérfalu is született, Új-Jenő, melyet Mindszentnek is hívtak, mivel templomát a Mindenszentek tiszteletére szentelték fel.

Jenőtől Lipótig

A falu évszázadokon át fennmaradt, míg a török hódoltság korára külvárosként gyakorlatilag összeolvadt Pesttel – hogy aztán 1686-ban a császári sereg közeledtének hírére felgyújtsák és lerombolják. A lakosság visszatelepülését portyázó kurucok, majd pestisjárványok akadályozták, és az sem hatott ösztönzően, hogy a környező területeket a növényzet kiirtása miatt komolyan fenyegette az elsivatagosodás veszélye, melyet csak a 18. század közepére sikerült elhárítani. Mária Terézia uralkodása alatt Pest vámvonala a mai Lehel térnél húzódott, a Váci út és a Duna közti területek azonban sem a lakosság megtelepedésére, sem mezőgazdasági művelésre nem voltak alkalmasak. Újlipótváros megszületésére még várni kellett néhány évtizedet, nagyjából a reformkorig, míg a rohamosan terjeszkedő Lipótváros, a gyárosok, nagykereskedők negyede elérte a mai Szent István körút vonalában épült töltést, és ezzel párhuzamosan a túloldalon malmok, fatelepek és raktárak nőttek ki a semmiből – újabb ötven év elteltével pedig megkezdődött a városrész benépesedése is.
Újlipótváros földje tehát csak alig több mint száz éve lakott újra, és ez mindnyájunkat, büszke újlipótvárosiakat arra kellene ösztönözzön, nézzünk mélyen magunkba. Elvégre a jenőiek is azt hitték egykor, övék a világ.

-gtg-