Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Hová tűnt a ruszli?

2011-06-21 19:23:53

Pár évvel ezelőtt, egy tavaszi délutánon minden különösebb előzmény nélkül egyik pillanatról a másikra megkívántam a ruszlit.  Minden évben megtörténik ez velem, egyszer, kétszer. Az okát nem tudom, de hirtelen ruszlira vágyom. Ültem a Vénuszban, és semmit mást nem akartam, minthogy egészben lecsúsztathassam az ecetes halakat a torkomon.

Mint a pingvinek. Megítélésem szerint a pingvineknél gusztusosabban egyetlen élőlény sem táplálkozik ezen a bolygón. Nem csámcsog, rágcsál, köpköd vagy böfög. Áramvonalas csőrével elkapja a halat, hátrarántja a fejét, és sikamlós torkán leengedi a sikamlós állatot. Minden tiszta, hűs és nedves körülötte, de ez a nedv nem ragadós vagy nyálas, ez a nedv olyan nedv, amivel a nők is bekennék orcájukat.

Elmentem hát és vettem egy ruszlit. A ruszli fogyasztásához azonban társaságra is szükség van, így aztán fogtam a telefont és elkezdtem hívogatni azokat, akiket erre alkalmasnak véltem. De ha már felhívtam őket, a beszélgetés végén mintegy mellékesen azt is megjegyeztem: ja, és ha már jössz, hozzál egy ruszlit is légy szíves.

Nyolc embert hívtam, és nyolc üveg ruszlit kaptam. Hatfélét. A legjobb minőségű ruszlit természetesen bolgár barátom, Vlado hozta, aki aztán éjfélig el is üldögélt ott velem. Arra már nem emlékszem, rajta kívül hányan maradtak, mert egy ruszlihoz átlagosan 2cl vodkát is elfogyasztottam. Ennek megfelelően némileg ittas állapotba kerültem, de annyira azért nem, hogy a kocsmában felejtsem a legjobb ruszlit, amit meg akartam őrizni magányosabb óráimra.

Álltunk az ajtóban Vladóval. Ő balra indult volna el, én jobbra. Nyújtotta a kezét. Én is nyújtottam. Csakhogy éppen ebben a kezemben volt a ruszli, és – mint a hülye holló a sajtot – elejtettem a literes befőttes üveget. Térdtől bokáig ecet és hagyma és hal borított minket. Így búcsúztunk el egymástól.

Tegnap pedig, mit tesz Isten, hat óra magasságában újra megkívántam a ruszlit. Tegnap, 2011. június 16-án. A nagyapám is eszembe jutott, aki etette velem a ruszlit, így aztán ma már azt is tudom, hogy akkor kívánom meg a ruszlit, amikor a nagyapám kívánja azt meg odafent, vagy ahol van.

Elindultam hát, hogy vegyek magamnak egy üveg pácolt heringet – mert hiszen egy boltban ésszerűbb aszerint keresni egy terméket, mit írt rá a gyártója, amit aztán az alkalmazott elolvas. Manna, CBA, sarki közért a Tátra-Radnóti sarkán, egy újabb CBA a Tátrában, de ruszli sehol. Megálltam a Katona-Pozsonyi sarkán, néztem a budai hegyeket, és azon gondolkodtam, itt valami nagyon nincs rendben. Nincs ruszli. Miért nincs ruszli? Mi történhetett, ami miatt nincs ruszli? Olyan keserves lett az élet, hogy az emberek nem vágynak az ecetre? Hogy évente egyszer vagy kétszer sem jut már eszükbe, hogy ruszlit egyenek?

Nem adhatom fel  gondoltam magamban. Megyek a Rotschildba. Utólag annak tulajdonítom emlékezetkiesésemet, hogy a ruszlival voltam elfoglalva, az emlékeim ecetes vízében úszkáló halakkal, és emiatt nem emlékeztem, hogy az már Reál. De mire odaértem az is eszembe jutott, hogy már nem Reál és ezért nincsen nyitva hétkor. Mert ez már Rossmann. Nagyon kellett oda az a Rossmann egyébként, jobb helyet nem is találhattak volna neki.

Kisközért a Budai Nagy Antal-Hollán sarkán. Nincs ruszli. Zöldséges a Csanádyban. Nincs ruszli. Reál élelmiszer a Katonában. Nincs ruszli.

Míg végül, Isten fizesse meg jóságáért, a Balzac-Pozsonyi sarkán a Pengő Marketben rálelek egy üveg Lengyelországból származó, félliteres kiszerelésű ruszlira, amelyen a Bismarck felirat olvasható. Kiváló minőségű termék.

De ettől függetlenül, valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben.    

Gerlóczy Márton