Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Vers mindenkinek

2011-06-12 15:09:21

Móritz Mátyás két verse

Tornádó

Somlyó Györgynek

Bár lenne dalom mély, mint a tenger és a halál,
amely fellobban, mert éghető anyagot talál;
töredelmetlenül bevallanám benne bűnöm,
még az Istent se kérném, hogy rajtam könyörüljön.

Semmi sem rejtené hátam mögé a lényegét,
Téged se kérnélek, hogy e versnek a tárgya légy;
lennének benne sínek, tébolyult paralellák,
hol a vak költői én önmagán túl is ellát.

Úgy élne bennem, akár anyaméhben a magzat,
nem maradnék meg tiprott fű között buja gaznak;
nagy lennék titáni héroszok árnyékában is,
a fényem nem lenne fonák és nem lenne hamis.

E dalban feltörne a hunyt szemem mögül a nap,
Ismeretlen Istenem! Te is feltárnád magad.
Megtalálnám magamban a célt, ahogy az eszközt,
kiolvasztanám magam a forró elemek közt.

Benne lenne, ami bennem és köröttem történt,
ellentétek harcaiban fellelném a törvényt;
dalomban szívem nem ütne le-fel céltalanul,
erőtlenül nem hörögne hegedűmön a húr.

Nem marna és tépne vágy, akarat és indulat,
Te is megtalálnád a hozzám vezető utat;
elhagyna az elhagyottság, mely megtört, lerontott,
érzéseim nem lennének (le)száradt ágú csonkok.

Nem a temetők lennének a napos mezőim,
és halottak a bíróim és védelmezőim;
dalolnék, mint aki kiégette hangszálait,
úgy beszélnék, ahogy a fa zokog, a nap vakít.

Nem lennének a semmiben a hasztalan napok,
felrázna, mint a tornádó a rőt sivatagot,
dalom, mely fellobogna, és én lobognék vele,
mint akire ráfújt az Úr tüzes lehellete.

 

Forgószél

Nincs magyarázat. Akasztófára jut,
vagy a vonat elé veti magát, kit
bántani mer a durva valóság!


Berda József: Meghalt

Megszületett a Gát utca 3 szám alatt,
hatodik gyermekként erre a világra;
Ő, kié nem lehetett a tó a jég alatt,
kinek följebb nem juthatott a virága.

Megszületett, hogy mosdassa a habos vihar,
hogy egy zsidó orvostól kapjon kabátot;
Ő, ki kisfiúként kapkodott lábaival,
kire a való hullt, ha gyönyörűt látott.

Kire ha nő nézett, a rosszat felejtette,
és nem gondolkozott a költészet rangján;
Ő, ki a karddá nőtt bicskát is elejtette,
vagy szólított a kínzottak hulló hangján.

A jogaiért készült Ő megverekedni,
hogy hallgassa: a fura úr miként gagyog;
nyüzsgő szívével széllé akart kerekedni,
volt hogy azt hitte: talpán alkonyat ragyog.

Megszületett 5-ben, a nemzeti nyomorba,
hol akadt népbetegség ezernyi fajta;
Ő, a jámbor, kit annyi asszony dörgölt orrba,
szanatórium sem segíthetett rajta.

A nép közé, kire lapulása is rávall,
hogy fűteni a fát és a szenet lopja;
hogy borderline személyiségzavarával
viselje el: a bíróság perbe fogja.

Csak segélyben részesítették díjak helyett,
megmérgezni magát lúgkővel akarta;
mert tudta: nem lehet Ő az Úr az Úr helyett,
aki lukas nadrágját kézzel takarta.

Életét a szárszói síneken költötte,
remélve, hogy magára szavakat talál;
a hajnal-nyelvét is a világra öltötte,
kiért mezítláb jött a foltozott halál.

Rajongva várt fiúból lett állami nevelt,
kinek fönn a hegyen a köd bontott ágyat;
a folyó mentén megfáradt emberként hevert,
mint akinek szíve nem érlel már vágyat.

Majd 37-ben ment a mosóasszony után,
32 évig próbálta állni helyét;
Ő, aki Don Quijottként harcolt s bután.
Végül megadta magát, lehajtva fejét.