Tel: 36 1 438 35 74 | E-mail: info@ujlipot.net



Jules

2011-05-12 21:33:40

Jules

A nagy ugrás. Így gondoltam Jules- re, míg élt, és ez jut eszembe róla most is, hogy már nincs közöttünk. Azt az ugrást látom újra és újra.

Hazafelé tartott a 48 órázásból. Hajnali négy lehetett. Én az éjszakai busz felől közeledtem és már alig bírtam járni. Jules két napja talpon volt és tartotta a ritmust. Erre nagyon odafigyelt; a ritmusra, a tempóra. A legnagyobb hangzavar közepette is ugyanolyan nyugodt egykedvűséggel ült, mintha egy szeretetotthon verandájáról nézné a múló időt és a távoli hegyeket. Tehette volna ezt is, de Jules társasági ember volt. Éjszakai. Egy vámpír Kolozsvárról.
   Akad jó néhány múlt századi öreg a környéken, de 19. századi csak egy járta ezeket az utcákat. Jules az újlipótvárosi alkoholisták lelkésze volt. Apjuk, nagyapjuk, pszichológusuk, elnökük, öccsük, bátyjuk, barátjuk, támaszuk. Kinek mire volt szüksége. Akárhová is lépett be, ott ő volt a legöregebb és a legfiatalabb vendég egy személyben. A leggyengébb és a legerősebb. A legszomorúbb és a legboldogabb. Irigyeltük, mert nem értettük a kiegyensúlyozottságának titkát. Nem értettük, hogyan él meg ez a jóság. Hogyan tart ki végtelen.
   Jules valamit rejtegetett. Valamit, ami erre az örök teljességre nevelte. Vagy kényszeríttette. Nem tudom. Hajnali négy volt, és egy alak, egy zakós alak, kezében nejlonzacskóval és egy szál rózsával átugrott a körutat a járdától elválasztó zöld vaskorláton.
    - Áh! Ez az, édes lelkem, szerbusz, Marcikám.
Akkor hetvenhárom éves volt. Bő egy hete lett volna nyolcvanhárom.  

Gerlóczy Márton

2010.06.05.