„Gyere, nevető szemü, airwaves leheletü! Bús lovagod ma terád vár
egyedül a pattogatottkukorica-szagu moziban, ahova csupa pár jár;
lépkedek ide-oda idegesen én itt,
jaj, úgy tépi a szivemet a szerelem is, ahogyan a jegyeket a nénik.”
A kispapa jól tudja, rendes szülőként nem azzal kellene foglalkoznia, mi lesz majd a gyerekből, ha felnő, hanem azzal, mi teszi boldoggá. Erről azonban sajnálatos módon jelen pillanatban is csak halvány sejtése van, mert gyermeke a legkülönbözőbb dolgokon képes légszomjjal fenyegető kacagógörcsöt kapni – olyan dolgokon, melyek alig huszonnégy órával később már veszett sirályok víjjogását idéző hajtépős hisztire vagy krokodilkönnyekre késztetik.
Hajdu Zsigmond nem hagyta szó nélkül, hogy egy alkalmazott nem akarta beengedni őt egy Pozsonyi úti szoláriumba. A nemrég három éves szerződéssel egy belvárosi óvodába igazolt Hajdu elmondása szerint az édesanyját kísérte a szoláriumba, amikor a megdöbbentő eset történt.
G
M
T
Y
Text-to-speech function is limited to 200 characters